Kazamata magazin, 3. szám

0

december 21, 2015 by Narmor

A Kazamata magazin első száma 2012 decemberében jelent meg. Már ekkor is az volt a legfontosabb célkitűzésünk, hogy a játékasztalnál valóban hasznosítható anyagokat tegyünk közzé, így igazi szerepjátékos magazint készítsünk. A következő év nyarán megjelenő második szám az első mintáját követte sokkal szebb kivitelben, s kiegészítéseket, modulokat tartalmazott a Kazamaták és Kompániákhoz. Azóta sok idő eltelt újabb szám nélkül, bár a munkálatok, ha kihagyásokkal is, de folytak. A 3. számnál a korábban bevált szempontokat alkalmaztuk, noha ezúttal szélesítettük a játékok körét, amelyekkel foglalkozunk. Elvégre kis hazánkban úgysincsen túl sok oldschool szerepjáték, s a meglévők más és más stílust képviselnek. Így a mostani számtól kezdve nem csak a Kazamaták és Kompániák, hanem a Kard és Mágia és a Helvéczia szerepjátékokhoz is jelennek meg írások a magazinban. Remélhetőleg ez a szerepjátékos közösséget is aktívabb részvételre buzdítja. Várjuk tehát az ötletes szabályvariánsokat és a letesztelt, hangulatos modulokat a magazinba. Az új szám másik …
keep reading


Feketeláp

0

december 29, 2013 by Narmor

  “A szerepjátékok hajnalán a kampány és a hozzá tartozó háttér előre meghatározott dolgok voltak. Mondhatnánk azt is, hogy megelőzte magát a szerepjátékot is, mikor Dave Arneson átültette David Wesely Braunstein játékának ötleteit saját Blackmoor kampányába. Kicsit később Gary Gygax létrehozta a Greyhawkot. Miután leszűrték a tapasztalatokat ezekből a kampányokból, megírták az első szerepjátékot. Az azóta eltelt években is a kampány maradt a középpontban. Mégis nagyon kevés szerepjáték foglal magába teljesen bevetésre kész hátteret a szabályok mellett. A szerepjátékok határait csak a játékvezető és játékosai fantáziája szabja meg. Elsőre sok játékvezető elrettenthet a feladat, hogy a szabályok elsajátítása mellet még a kampány hátterét is neki kell megalkotnia. Sokan azt a tanácsot adják, hogy kezdjünk kicsiben, és csak egy kazamata közelében fekvő kis várost vagy falut dolgozzunk ki részleteiben a kampány kezdeti fókuszaként. Ahogy a játékvezető tapasztaltabb lesz, később folyamatosan kibővítheti a kezdeti környezetet, és olyan mértékben teheti élővé a kampány …
keep reading


Kazamata magazin, 2. szám

0

július 9, 2013 by Narmor

Ha egyszer egy lavina elindul, akkor nincs megállás. Így van ez a Kazamata magazinnal is, és habár nem kevés időbe telt, míg megszületett a második szám, méltán lehetünk büszkék arra, ami kikerült a kezünk közül. Mindamellett, hogy az előző számban már megkezdett cikkeket folytattunk, egészen új témák is bekerültek – természetesen szigorúan csak olyanok, melyeknek a játékasztal mellett is hasznát látja az ember, legyen szó bérencekről, nagyhatalmú NJK-król vagy éppen titokzatos kazamatákról. S mindemellett még segítségünkre sietett egy grafikus is, aki remek illusztrációkkal dobta fel a magazint. Persze nem öncélúan, a képek összefonódnak a szöveges tartalommal, s mintegy kiegészítik azt. Ezek után nincs is más hátra, mint hogy jó olvasást kívánjunk az új számhoz, mely, mint látható, jóval vaskosabbra sikeredett az előzőnél.   Harcra fel! A szerkesztők Kazamata magazin 2. szám


Kazamata magazin, 1. szám

7

december 24, 2012 by Narmor

Manapság igen népszerű a régi vágású játékstílus, nemcsak külföldön, hanem kis hazánkban is. Nyugaton az „oldschool reneszánsz” néven ismertté vált mozgalom azonban nem csak régi vágású és retroklón szerepjátékokat termelt ki, hanem magazinokat is, melyek kisebb nagyobb időközönként megjelenve lehetőséget nyújtanak olyan anyagok megjelenésére, melyek önmagukban nem tennének ki egy kiadványt, azonban mégis túlontúl érdekesek és hasznosak ahhoz, hogy elvesszenek az internetes blogvilág dzsungelében. A Kazamata magazin e nyugati példákat kívánja követni, tehát minden esetben olyan cikkek fognak megjelenni benne, melyek az oldschool szellemiséghez és a Kaland, Harc, Varázslat szerepjátékhoz kapcsolódnak. A magazin első számán titokban dolgoztunk, mintegy félve attól, hogy talán mégsem sikerül megvalósítani, de végül csak elkészült, így nem kell többé titkolóznunk. A következő számokba örömmel várunk másoktól is szerepjátékos anyagokat, annál jobb, minél többen járulunk hozzá szeretett hobbink bővüléséhez. Mindezek után jó olvasást kívánok, és sose feledjétek: Harcra fel! A szerk.   A Kazamata első száma  


A Csillagok Hangja

2

június 7, 2012 by Narmor

A Csillagok Hangja 1-3. szintű karakterek számára készült Kazamaták és Kompániák modul, mely Landar, a Halhatatlan Császár városának egy régi titkát tárja fel előttünk. A modul felépítéséből adódóan kifejezetten egyalkalmas mesélésre való, így érvényesül leginkább a hangulata. Igaz, terjedelme miatt  viszonylag hosszabb játékülést igényel. Háttér Landar régi világítótornya évszázadok óta áll a tengerpart egy sziklás félszigetén. A Halhatatlan Császár nagyszabású építkezései, melyeket nem sokkal a hatalomra jutása után kezdett, harminc évvel ezelőtt elérték a kikötőt is, s végül fölöslegessé tették az épületet, mivel felhúztak egy másik világítótornyot, sokkal alkalmasabb helyen az új kikötő számára. Az elhagyott toronyra hamar akadt vevő, ugyanis egy bizonyos Zordon Ustra, egy messzi földről jött varázsló, tetemes összeget fizetett, hogy a tulajdonába kerüljön az épület. A környéken lakók gyanakvással tekintettek az új lakóra, mivel gonosz szándékot sejtettek tettei mögött. Zordon Ustra valóban nem a festői kilátás miatt vette meg az épületet, hanem az alatta megbúvó titokzatos komplexumért. Az ott időtlen …
keep reading


Adar Oibos Sírkomplexuma

0

április 1, 2012 by Narmor

E rövid modul alapvető célja, hogy a kezdő játékvezetők számára segítséget nyújtson, s mintegy „azonnal játszható kazamata” legyen. Így különösebb készülődés nélkül, szinte rögtön kipróbálható a Kazamaták és Kompániák. Adar Oibos Sírkomplexuma


Túlélőkészlet

0

március 31, 2012 by Narmor

Ez a füzet azért készült, hogy lehetővé tegye a Kazamaták és Kompániák könyvén túlmutató kalandozást is. Ebben nem csak a 4-6. szintek leírását találod, hanem például szabályokat a vadonbéli utazáshoz, járműveket és hátasokat, továbbá pár új szörnyet. Túlélőkészlet


Megjelent a Kazamaták és Kompániák

1

március 5, 2012 by Narmor

Örömmel jelentem be, hogy a sok előkészület és munka után ezúttal tényleg megjelent a Kazamaták és Kompániák. Évek óta tartó munka gyümölcse ez a könyv, hosszú és rögös út vezetett idáig, amelynek nem is mindig láthattuk végét, ám most mégis bátran kijelenthetem, hogy elkészült. E könyv fordításnak indult, de sokkal több lett annál: az első magyar retroklón szerepjáték. Miért oly fontos ez? Mert sok játékos hazánkban nem játszik idegen nyelvű játékokkal, pedig sok mindenről lemarad, aki kimarad a retroklón játékok által nyújtott élményből. Továbbá e játék egyedi vonásai, játékvezetői szekciója mind-mind érv lehet léte mellett. S persze a legfontosabb: Olyan alapot ad, mely megkönnyíti a szerepjátékos írások, anyagok publikációját, és a régi anyagok felhasználását. A régi játékmechanizmusok felélesztésével, s az eredeti szellemiséggel érkezik hát a KéK, hogy új színt vigyen a hazai szerepjátékos életbe és létével tovább növelje a hazai oldschool játékosok közösségét.